A Magyar Turista januári száma 01.08-án fog megjelenni!

Keresse az újságárusoknál!

 
 
A tartalomból:
  • A Dunakanyar gyöngyszeme: Leányfalu / Visegrádi-hegység, Duna-mente
  • Szépek az esőben... / Százéves mesterművek alatt / Budapest
  • Zebegény / Kedvenc helyeink / Börzsöny
  • Kicsi város mini "versuma" / Dorogi-medence
  • Brennbergbánya Bányászati Múzeuma / Soproni-hegység
  • Mentünk, láttunk, elámultunk! (1. rész) / Bükk, Rudabányai-hegység
  • Egy Papuk rendel - négy főre (1. rész) / Kalandok Szlavóniában, Eszék / Horvátország, Drávaszög
  • Hazajáró történet (56. rész) / Ezerarcú, érintetlen erdélyi bérceken / Erdély
  • Emléknap Kecskeméten / Kisvasutak / Kiskunság
  • Svájci barangolások (2. rész) / Szent Gotthard-hágó, Lugano, Locarno / Svájc
  • A Selyemút nyomán (1. rész) / Taskenttől Szamarkandig / Üzbegisztán, Türkmenisztán
  • Dr. Mészáros Kálmán orvos, vadász-utazó / História
  • A 466-os Magyar Tenger Cserkészcsapat (2. rész) / História

Könyvajánló - Újabb érdekes könyv jelent meg Udvarhelyi Nándor szerzőnktől!

Az Anyaszék szíve

A székelység hagyományos központja a régi Udvarhelyszék, ezért is nevezték egykor „székely anyaszéknek”. A megyét kettészelő Nagy-Küküllő folyó völgyében, a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti alig több mint húsz kilométeres útszakaszon olyan sok kiemelkedő művészi értékkel találkoztunk, ami ritkaság a Kárpát-medencében. A könyv egy helytörténeti, művészettörténeti utazásra hívja az olvasót az anyaszék szívébe, ahol végiglátogatja a középkori freskós templomokat. Közülük a székelyderzsi erődtemplom egyetlen székely magyar emlékként felkerült az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

A könyv Kányádi Sándor szavaival Székelyföld „meggyötörten is gyönyörű” tájaira vezet el, és a székelység épített örökségének egy töredékét tárja elénk. S míg olvassuk e könyvet s nézzük a benne található szép képeket, észre sem vesszük, de lélekben „megszentelt” földön járunk.

Megjelentette: Kairosz könyvkiadó, Budapest, 2018.

A fényképeket készítette: Mudrák Attila

Ára: 4.500,- Ft

A Kairosz Könyvesboltban (1134 Budapest, Apály utca 2/D) 20% kedvezménnyel vásárolható.

 

Néhány gyönyörű fotó a kiadványból:

Bögöz temploma

Bögözi templombelső

Farcádi utcakép a templommal

Valami jót kellene írnom…

 

Úgy illene, hogy az új év első lapszámának első sorai valami jó dologhoz kapcsolódjanak… valamihez, amiből nem azt érezhetjük, hogy megint minden többe kerül, hogy országunkban megint számos helyen feleslegesen költöttek el egy csomó pénzt. És akkor most itt ülök a klaviatúra előtt, hiszen valahogy meg kell fogalmaznom Önöknek, hogy bizony kénytelenek voltunk megemelni a Magyar Turista eladási árát és előfizetési díját havi 100-100 forinttal, mert…

Mert minden nyersanyag egyre drágább, mert szinte lehetetlen kirugózni a Magyar Posta szolgáltatási díjainak év eleji rendszeres és évközi burkolt (a levélküldemények súlyhatárainak önös és egyoldalú megváltoztatásáról van szó – igen, minden szentnek maga felé hajlik a keze) emeléseit. Kénytelenek voltunk megemelni lapunk árát, hogy az továbbra is létezhessen, hogy az a havonta majd’ egyharmad presszókávényi plusz bevétel enyhítse a megemelkedett költségek okozta deficitet.

Hiszem és remélem, hogy Önök, hűséges olvasóink és túratársaink megértik lépésünk elkerülhetetlenségét, és továbbra is előfizetőink, lapunk vásárlói maradnak!

És akkor itt tényleg valami jót kellene írnom! Jót, de Nád Béla és Parragh Péter szerzőink legutóbbi írásai, jobban mondva az abban megfogalmazottak mellett nem mehetünk el szó nélkül. Béla arról (is) írt korábban, hogy ott jártakor Brennbergbánya kis bányászati múzeuma és kocsmatemploma nem igazán volt látogatható, Péter pedig az elmúlt hónapokban több írást szentelt annak a hosszú, több nekifutásos menetnek, aminek a végén végre bejutott a Dorogon nemrég megnyitott Reimann Bányászati Miniversum „látnivalói” közé.

Látszólag csak a bányászat a közös nevező szerzőinknek a két településen szerzett tapasztalatai között, ám véleményem szerint itt – és sajnos más témakörök bemutatóhelyein is – egy nem teljesen jó „fejlődési” irány jelei fedezhetők fel. De mire is gondolok? A mai magyar központosított turisztikai vezetés számos kisebb, de valóban kincseket rejtő és ezáltal komoly értéket képviselő kis múzeumot vet a szemétdombra azzal, hogy azok fenntartására, a bennük található tárgyi értékek megóvására nem áldoz eleget, miközben száz meg százmilliókból épít fel témakörüket tekintve odaillő, ám sejthetően csak tiszavirág-életű és a beruházásokat követően olcsón fenntartóható virtuális bemutatóhelyeket. És itt utalhatok akár Nád Béla e lapszámunkban megjelent újabb, a „Mentünk, láttunk, elámultunk!” című cikkére is!

Kérem, ne értsenek félre, nem vagyok a fejlődés ellen – ezt az alapvégzettségem sem engedi –, de az informatika vívmányait, az azokkal létrehozható attrakciókat csak a klasszikus, kézzelfogható tárgyak múzeumi bemutatásával együtt, párhuzamosan, egymást kiegészítve szabadna felhasználni. Hiszen csak néhány monitor és kivetítő, csak egy-két működő makett tárolására használni az új, esetenként tájba sem illő bemutató-épületeket enyhén szólva is pénzpocsékolás.

Azért is az, mert közben pótolhatatlan tárgyi értékek mehetnek és mennek tönkre egy-egy bezárt vagy egyre ritkábban látogatható, illetve nem támogatott kis múzeumban vagy az át(szét)szervezéssel együtt járó raktározás során - gondoljunk csak Parragh Péter ezen lapszámunk 24-25. oldalon olvasható „Emléknap Kecskeméten” című írására! Az sem elhanyagolható tény, hogy a ma felnövekvő generáció már egy sor dolgot amúgy is csak a virtuális hálón keresztül szemlél és ismer meg. Sokan csak azon keresztül láttak és látnak egy-egy – nekünk egykor még mindennapi – gépet, berendezési tárgyat vagy eszközt. Ám ha azok a múzeumok termeiből és tárlóiból is eltűnnek, az esélyt sem adjuk meg az utánunk jövő generációknak, hogy azok méreteit, megjelenésükből adódó tekintélyüket, illatukat vagy szagukat (igen, egy mozdonynak is van szaga) megismerjék.

Féltem én a lebontott – bocsánat, átépítés alatt álló – valamikori Közlekedési Múzeum és az attól nem túl távol berendezett és ma már szintén nem létező Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás gyűjteményét is. Vajon mit kapunk belőlük vissza, ha majd egyszer, ha majd valahol találnak helyet azok értékeinek?

Nemrég írtam a neszmélyi hajóskanzenről, az ott túlontúl korán bezárt kiállításról. Akkor is utaltam a hamarjában szétbarmolt, kiállítási tárgyainak egy részétől megfosztott vitrinekre, az egymásra dobált berendezési tárgyakra. Ott már az egykor sok pénzbe került számítógépeknek, a virtuális háttérnek sem volt értéke… kábelek, monitorok, beszakadt nyomógombok mindenütt. De volt ott a mozgáskorlátozottaknak sok pénzért létrehozott „lift” is, igaz, ma már funkció nélkül. Ugyanis nincs miért üzembe helyezni, nincs miért lemenni a hajó gyomrába…

Pusztulás és enyészet, csinnadratta és szemfényvesztés – ez a kettősség jellemzi a mai magyar valóságot. Ha végleg eltűnnek azok a kis közösségek, amelyek a helyi, sok esetben országosan is egyedülálló értékeket óvják, ápolják, a történelmünk, a múltunk egy része is homályba vész. Pedig vigyázni kellene rá!

Valami jót kellene írnom…

 

Csidei Lajos

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem körbejárni, testközelből megnézni a múlt emlékeit (Gánt, 2004)