Örvényes öntörvényes molnárja

Örvényes neve elsőre nem árulkodó, nem utal arra, hogy Balaton-parti településről van szó. Ezzel persze nincs egyedül, nem egy olyan falu fekszik a tó mentén, amelynek neve nem a Balaton előtaggal kezdődik. Örvényes vízimalma viszont egyedinek tekinthető, hiszen számos ismertető hazánk legöregebb malmaként tartja számon, és ez biztosan így is van. Az épület homlokzatán látható 1055-ös évszám a sokadik egyenes ági malomősre utal, amit hol tűzvész, hol az elhasználódás, hol a technika fejlődése miatt építettek át vagy újjá.

Nos, ebbe a Pécsely-patakra épített malomba tértem be egy forró nyári délután… hogy körülnézzek – mert szeretem a malmok hangulatát, illatát –, hogy hűsöljek egy kicsit az ódon falak és a nádtető adta kellemes klímában, és persze hogy lássak, fényképezzek. No, meg az épület mögött van egy geoláda is!

A becsukott és retesszel rögzített kapun és kerítésen ezernyi tábla – a belépődíj ismertetője, a szájmaszk használata kötelező, a fertőtlenítés miatt a záróra előtt x perccel bezárásra figyelmeztető mellett ott volt a „NYITVA – OPEN” kiírás is. Először csak járkáltam a kerítés előtt föl-le, nézelődtem, hátha előkerül valaki, mert mégsem illik ajtóstól, kertkapustól rontani a házba – még akkor sem, ha az malom. Azután csak elhúztam a reteszt, és beléptem az udvarba.

A malomkerék szárazon, unottan pihent mozdulatlan tengelyén, az épület ajtaja zárva, a kert hátsó része szalagkordonnal elkerítve. Azt sejtettem, hogy molnár vagy molnársegéd nem jön elébem, de azért egy kulcsos emberre csak-csak számítottam. Az udvart is körbejártam, megnéztem mindent, fényképeztem és vártam…

Vártam vagy 15–20 percet is, mire az épület hátsó fertályából előkerült egy úr talpig maszkban. Nem kis szemrehányással adta tudtomra, hogy hangosan kellett volna köszöngetnem, mert azt ő meghallja, és akkor előjön, beszedi az egyébként nem túl boros belépődíjat – ami csak elsőre nem tűnt soknak –, és kinyitja a malomépület ajtaját.

Amíg rendeztük a jegy dolgait, érkezett még egy háromfős család, akik korábban nem voltak olyan bátrak, és nem oldották fel a „Nyitva” felirat és a kertkapu rátolt retesze ellentmondását, hanem elsőre inkább elsétáltak a malmok eme gyöngyszemétől. Na, így már nem voltam egyedül, és a négy belépőjegy összege is átlépte a másfél ezer forintos „lélektani határt”, de ez még mindig csak igen kevésre, csupán néhány útba indító mondatra volt elég a ház „urától”.

Megnyitotta a víz útját, lassan mozgásba lendült a felülcsapós malomkerék, s annak vidám forgása közben hívta fel figyelmünket a homlokzaton látható 1055-ös évszámra, az épület bejárati ajtajára és az udvar másik szegletében álló kis gazdasági épületre, amiben amolyan tájház jelleggel régi tárgyak gyűjteménye van.  Aztán ahonnan jött, ugyanott el is tűnt a ház álmos, hátsó, szalagkordonnal elzárt részében. Távozása előtt még megtudtam, hogy „Ő” üzemelteti a malmot, ami szavaival élve „a magyar állam tulajdona”.

Hát kérem, jártam már egy-két malomban, ilyenben is, olyanban is, de efféle érdektelen üzemeltetővel, „molnárral” még nem találkoztam. A malmokat, legyenek azok széllel hajtottak vagy vízzel járók, a bennük dolgozók szeretik akkor is, ha nem tanult molnárok. Örömmel beszélnek róla, örömmel mutatják meg, hogy mit tudnak a régi szerkezetek. Itt, Örvényesen nem tudtunk meg semmit, így csak azt láthattuk, amit önmagunk felfedeztünk, annyit tudhattunk meg az ódon gabonaőrlőről, amit mi, látogatók egymással megosztottunk.

Nem így van ez a nemeshanyi Csizmadia-malomban vagy a zalaszántói Kotsy-malomban… hogy csak a közelieket említsem. De Karcagon vagy Ráckevén járva is ismeretekkel és élményekkel feltöltődve léphetünk ki a szél-, illetve hajómalomból. Lehet, hogy Örvényesen „molnárt” kellene cserélni? Szerintem igen, mert a látnivalók ilyen „tálalásáért” még a csekélynek mondható 400 forintos belépődíj is sok…

Csidei Lajos

Bizony, 1055 óta forog itt víz hajtotta malomkerék!