Talán a kevesebb jobb lenne!

Nincs tíz napja, hogy Celldömölkön jártam, s bár az igencsak szeszélyes és hűvös, esős áprilisi időjárás rendesen átírta a terveimet – már ami a Ság-hegy környékének biciklis felfedezését illeti –, túrabakancsban azért megnéztem ezt-azt.

Elsőnek rögtön a vasútállomás volt az irány, GPS-szel a zsebemben, hogy begyűjtsem az ottani virtuális geoládát, és műszaki, fotós- és túrázó újságírószemmel körbejárjam a „Mozdony skanzent”. Vagyis annak a világhálón (www.kemenesvulkanpark.hu) így bemutatott látnivalóit: „…ahol három teljesen felújított gőzmozdonyt tekinthetnek meg az érdeklődők…”

Könnyen ráleltem a kiállított régi vasúti járművekre. Csendesen húzódnak meg a vasútállomás melletti fák, bokrok árnyékában. Csendességüknél csak a szégyenük lehet nagyobb, ezt közelebb lépve láthatja, érezheti át a hozzájuk igyekvő. Két mozdony azonnal feltűnt, a fentebb említett honlap szerinti harmadikat azonban később sem sikerült meglelni…

Az egykor és még így, romjaiban is méltóságteljes 424-es sorozatú gőzös – becenevén Bivaly –, gondolom, csak a mérete miatt nem bújik a föld alá szégyenében. Kis társa, az egykori mellékvonalak iparosa, a 275-ös Nyalóka pedig talán csak a „jóban-rosszban” hűség miatt tart ki nagytestvére mellett. Állapotukról, szégyenteljes sorsukról, ahogy a hozzájuk csatolt korabeli személyvagonok (Aa1032 és B50615) állagáról szavak helyett beszéljenek a „Hónap fotói” oldalon látható képek!

Ahogy írtam, a harmadik gőzmozdonyt sehol nem találtam. Azután rájöttem, hogy csak a fentebb említett honlap készítőinek hozzá nem értése, pontatlansága játszik velem. Van ugyanis egy harmadik kiállított vasúti jármű is, ám az nem mozdony. Hanem egy tűzoltóvonat 1895-ben, vagyis majdnem 130 éve gyártott személyzet- és vízszállító kocsija (MÁV CXIII). Igazi ritkaság, védett, fedett helyen kellene állnia. Ám állapota, szégyenteljes sorsa nem különbözik (gőz)géperejű társaiétól…

Többször használtam a szégyen, a szégyenteljes kifejezést a mozdonyokra, a vagonokra vonatkoztatva. Szégyenkezniük azonban nem nekik kell, sokkal inkább a vasúttársaság, az ipar- és közlekedéstörténet ritka relikviáit elherdáló illetékeseknek, akik egy jelentős forgalommal bíró, frekventált nagyállomás kerítésein belül sem képesek megóvni a múlt, a múltjuk emlékeit, ha már kiállították!

Alig öt nappal a vasutasvárosban tett kirándulásom után, április 21-én több hírportálon is érdekes információk jelentek meg: vasúttörténeti park létesül Celldömölkön, közvetlenül a Kemenes Vulkánpark mellett, októberre már el is készülhet. Kisvasút is lesz, kicsinyített mozdonyokkal, no meg kiállításoknak és előadásoknak helyet adó állomásépület – valamivel több, mint fél milliárd forint uniós támogatásból.

Nincs is ezzel semmi baj, a problémát ott érzem, hogy az új kiállítási helyek/épületek megálmodói sok esetben épp csak a kézzel fogható múltat, a megőrzendő tárgyi emlékeket hagyják veszni a most divatos, új generációs bemutatóhelyek létesítésekor. Sok pénzért emelnek át mindent egy virtuális világba.

Apropó, Kemenes Vulkánpark! Ott is jártam – április derekához nem méltó, cudar hideg, esős, szeles időben. Ilyenkor kifejezetten jól esik belépni egy zárt, védett épületbe. A borsos jegyárak kifizetése után a személyzet egyik tagja igen kedvesen két vállfát készített elő, hogy arra akasszuk a kabátjainkat, mert úgyis meleg van az épületben. Remek, csak jobb kényelmesen végignézni az ultramodern kiállítási anyagot…

De csak jó lett volna! A fűtetlen, huzatos belső terek épp csak arra nem ösztönözték az embert, hogy elmerüljön a vulkánok és bolygók titkos világában. Ahogy haladtunk előre, jobban mondva felfelé a „kürtőben”, egyre jobban fáztunk, egyre jobban nagyoltuk a látnivalókat. A vetítőteremben forgó 17 perces filmet már csak tornamozdulatokat végezve tudtuk „kényelmesen” végignézni.

Több ezer forintért kockára fagytunk, és a felét sem láttuk annak, mint amit lehetett volna. Problémafelvetésünkre a „pénztáros” hölgy csodálkozó arccal csak annyit mondott, hogy „majd szól az igazgató úrnak”. A megvásárolható, sorszámozott turista éremmel kapcsolatos kérdésemre is pontos, ütős választ kaptam: „Ezt csak az igazgató úr tudja.”

Hát, nem tudom, ki hogyan érzi, én nem vagyok nagyon elájulva ezektől a sok pénzből létrehozott, esetenként keveset láttató, új típusú bemutatóhelyektől, látogatóközpontoktól. Amik amúgy előbb vagy utóbb időszakosan, majd később részben, azután véglegesen bezárnak – hol a rezsiár emelkedésére, hol a kihasználatlanságra hivatkozva, vagy csak úgy, egyszerűen.

Jártam én már pórul Pannonhalmán is – pedig abból csak egy van –, legutóbb pedig egy napsütéses március végi vasárnap a nemrég átadott Normafa Park Látogatóközpontnál. Ott is zárva volt minden, a sok kiránduló, a számtalan család csak kerülgetni tudta a látogatóközpont hodály méretű épületét. Lassan a turisztikai látogatóközpontokat és bemutatóhelyeket is együtt lehet majd emlegetni a fák nélküli lombkoronasétányokkal vagy a soha sem használt és félig elbontott hatvani biciklis kalandparkkal. Talán a kevesebb jobb lenne!

Csidei Lajos

A 424-es gőzmozdony

Az azonosító tábláját már lelopták

Egy 1962-ben gyártott személyszállító vagon

...és a belseje ma

A tűzoltó vonat közel 130 éve gyártott egyik kocsija

...és a belseje ma

A szerelvény élén a 275-ös kis gőzös áll

Balesetveszélyes "csapdák" is veszélyeztetik a látogatókat!