A kapzsiságnak nincs határa...

…legalábbis Balatonfüreden. A kis szőlőm és annak művelése okán rendszeresen előfordulok a Balatonnál, s ha időm engedi, ilyenkor túrázom itt is, ott is, hol biciklivel, hol gyalog. És persze nyitott szemmel járok, összehasonlítok, rácsodálkozom dolgokra – vagy épp megdöbbenek a megtapasztaltakon, a balatoni régió átalakulásán.

Mert fejlődik a térség, ez vitathatatlan… legalábbis annak felkapottabb, az „országunk iparosa” és annak befektetői köre érdekeltségébe tartozó területei. Gondoljunk csak a számtalan óriásplakátra, hirdetésre, amik vízparti, örökpanorámás nyaralóházak megvételére sarkallnak – no nem bennünket, nem a túrázókat, nem a hétköznapok dolgozóit – másokat!

Ilyen beruházásoknak esik azután áldozatul számtalan, korábban számunkra is elérhető kemping, szabad strand, vízparti nádas… és ezen területek „bedarálásakor”, átalakítása során néha még a sokunkkal betartatott környezetvédelmi előírások sem számítanak! Nemrég jó pár anyagot láthattunk ezekről a tévéhíradókban. No, de térjünk vissza Balatonfüredre!

A város mindig is szép volt, gondoljunk csak Jókaira és korára, de a szocializmusban is kimagasló helyet foglalt el a tó menti települések sorában. Most is gyönyörű, szép a kikötő és környéke, szépek a sétányok, és a műemlékek is rendben vannak. De ennek komoly ára van!

Március 23-án, Révfülöpről hazafelé úgy döntöttünk, hogy megállunk Füreden, sétálunk egyet. Elmúlt már este hat, amikor leparkoltam a Kerektemplom alatti részen, ide közel van minden egy rövid gyalogláshoz… a kikötő is, a Tagore sétány is. És bár fővárosi lakosként tudom, hogy helyenként drága a parkolás, de ilyet még nem láttam: az év minden hónapjában, az év minden napján nonstop, azaz 0 és 24 óra között bármikor 500 forintot kell óránként bedobni a parkoló-automatába. A márciusi estén is, amikor üdülési főszezonról korántsincs szó, és csak itt-ott áll egy-két autó. Ezt végtelenül felháborítónak tartom, és csak a „gátlástalan pénzszerzés” szókapcsolattal illethetem Balatonfüred vendégvárásának ezen részét.

De van itt más is, ha már Füredről írok! Tavaly voltam fültanúja a következő beszélgetésnek az egyik füredi pizzériában, amikor egy szemmel láthatóan túrázó, kerékpáros család várta a pincért a kikötőtől nyugati irányba vezető sétány egyik vendéglátóhelyén – nem messze attól a helytől, ahol egy rossz döntés szellemében a Helka gőz-, majd motoroshajó évekig megalázottan üzemelt presszóként. Amikor a főúr megérkezett, a családfő udvariasan érdeklődött, hogy Szép-kártyával fizethet-e? A válasz udvariatlan, és egyértelmű volt: „Nem vagyunk rászorulva arra, hogy Szép-kártyát elfogadjunk!”

Hát, tisztelt turizmust és Balatonfüredet irányító „szakemberek”! A szíves vendéglátás nem itt kezdődik… de összhangban van az általam a 2019-es Utazás kiállításon tapasztaltakkal, amikről az előző lapszám ugyanezen helyén írtam.

Persze más oldalról is megközelíthetem a fenti gondolatot. A balatoni régió bizonyos térségeiben, városaiban és azok egyes részeiben egyre inkább nem bennünket várnak – mert igaz a mondás, valóban fejlődik a régió, de nem az egyszerű emberekre, nem a kirándulókra számítanak. Leginkább a jachttal rendelkezőkre, terepjárókkal érkezőkre építenek…

Ám szerencsére vannak az országnak még olyan régiói, ahol nem szálltak el így az árak, és a szolgáltatók. Néhány napja a Dunakanyar kerékpárútjain karikáztam, s kifejezetten kellemes élményekkel gondolok azóta is Vácra, Verőcére, Kis- és Nagymarosra, Visegrádra vagy épp Zebegényre. Itt is turisztikai célterületről beszélünk, csak hála istennek ezt az országrészt a nemzeti turisztikai „szakembereink” még nem kezelik olyan „kiemelten”, mint a Balaton környékét. Persze ami késik, nem múlik… volt olyan történelmi kor hazánkban, amikor a fővárosi Margitszigetet is csak belépő ellenében lehetett látogatni…

Csidei Lajos