Jó az, ha mindent átalakítanak? – Valakiknek biztosan!

Akik az átlagosnál jobban ismernek, akár rám is foghatják, hogy egy kicsit konzervatív vagyok. Igen, ezt nem is érdemes tagadnom… talán az életkorom miatt sem.  Szeretem a jól bevált dolgokat, szeretem a történelemmel és történetekkel bíró helyszíneket, romokat, tárgyakat, közlekedési eszközöket, gépeket. Szeretem ezek illatát – még ha néha dohos is –, a mozdonyok, a hajók, a motorok szagát, a látványukat és a mögéjük képzelhető, odaérezhető egykori miliőt.

Ha nem ilyen lennék, talán nem is vállalkoztam volna egy olyan folyóirat szerkesztésére, amelyik az egészséges mozgásformák népszerűsítésén túl arra ösztönzi Önöket, hogy hegy-, völgy- és országjárásuk során minél több természeti és épített emléket, örökséget keressenek fel… És ha lehet, ne mulasszák el megcsodálni, kipróbálni az útjukba kerülő régi és új közlekedési eszközöket, járműveket – a vasúti hajtánytól, a libegőn át a repülés többféle módozatáig.

Szeretek vissza-visszatérni egy-egy korábbról megismert helyre még akkor is, ha ott épp semmi sem változott. Talán mert tetszett, talán mert az ott látottakat, az ott átélteket beillesztettem az én kis nosztalgikus (és nem retro) világomba, elraktároztam az emlékeim közé. És bizony jó néha „visszanézni”, újra tapasztalni a korábban látottakat, átélteket.

Szerencsére a természet minden szempontból hatalmas, s bár leleményes és fáradhatatlan az ember annak átalakítása, rombolása terén, teljes átformálásához több emberöltő sem elég. Így szerencsére ritkábban találkozhatunk azzal, hogy pár év elteltével nem csodálhatunk meg újra egy korábbról ismert hegycsúcsot, várromot, vagy nem gyalogolhatunk végig egy-egy szép panorámával bíró kitett ösvényen, csapáson. Persze azért kastélyok, menedékházak, kisebb tavak, netán források rendre átkerülnek a nem látogatható kategóriába, de többnyire nem a megszűnés, a rombolás miatt, hanem a magánosítás, a hazai tőkésréteg államilag is támogatott gyarapodása következtében válnak „láthatatlanná”.

Más a helyzet a hazánkban úgy tíz éve oly divatos „mindent át kell alakítani” irányvonal mentén tapasztaltakkal. Erre a profitorientált folyamatra – mert az átalakítások sokba és még többe kerülnek – már nem egy megőrzésre érdemes látnivalónk ráment. Gondoljunk csak a 2015-ben három évre bezárt Közlekedési Múzeumra és a tőle kicsit távolabb lévő Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállításra. Öt éve, hogy bezártak, s bár a vasúti relikviáknak sokadikként kijelölt új helyszín véglegesnek tűnik, nem vagyok arról meggyőződve, hogy a korábbi kollekció teljes valójában látható, „érinthető” lesz az új környezetben. Lehet, hogy hasonlóan a dorogi bányászati kiállítóhelyhez, itt is számos régiséget majd csak virtuálisan ismerhet meg az, aki korábban nem látta. És ezzel a gépek illata végleg el is tűnhet, nem csap már meg senkit a mozdony füstje…

Az igen látványos és modern szolnoki Reptár kialakításával nemcsak a valamikori MALÉV-repülőgépek körbejárásától estünk el, de talán örökre elzártak bennünket a magyar légierő első és (egyetlen) sugárhajtású IL-28-as, atombomba hordozására is alkalmas bombázógépének megismerésétől is – ugyanis gondozás hiányában lassan az enyészeté lesz a szolnoki repülőtér területén.

De véleményem szerint veszítettünk a Vidámpark teljes lerombolásával is. Hiába volt a nagy ígéret, hogy a legszebb, a legrégebbi „játékokat” majd láthatjuk és használhatjuk a kibővített Állatkert területén, már abban sem lehetünk biztosak, hogy az ott megkezdett gigaberuházás – aminek az oltárán „elégett” a jó öreg gokart, a szellemvasút, a dodzsem – valamikor befejeződik. Esetleg ez is úgy jár, mint a régi(új) köntösben nekünk ígért Közlekedési Múzeum. És a sor végtelen a „mindent át kell alakítani” gőzhenger nyomvonalán…

Ismét hallani lehet a Magyar Természettudományi Múzeum milliárdokat – de pótolhatatlan értékeket talán nem – felemésztő Debrecenbe költöztetéséről, a több mint 140 éves Fogaskerekű vasút és az 1970-ben épült budapesti Libegő gazdaságtalan üzemeltetés miatti bezárási, leállítási tervéről is. Más országokban az ilyen közlekedési kuriózumokat első körön az utazási, használói igényekhez illesztve működtetik, és ha az nem elég, akkor akár állami támogatással is, de életben tartják – igaz, ott nem a foci köré épül az ország…

Csidei Lajos