Újévi kiruccanások

Biztosan nem én vagyok az egyedüli, aki az elmúlt hetek „bezártsága” miatt az ilyenkor megszokottnál kicsit kevesebbszer húzott túrabakancsot, ritkábban indult országjárásra. Mert dolgoztunk, készültünk a rendhagyó karácsonyra, tervezett kirándulásainkat, túráinkat pedig keresztülhúzta a soknapos kellemetlen, nyirkos, csapadékos időjárás, és… és folyamatos újratervezésre kényszerített bennünket a még mindig óvatosságra intő koronavírus.

Azután valahogy csak megszerveztük a karácsonyt, óvatosan találkoztunk is egy-két közeli hozzátartozóval, eltüntettük a mákos és diós bejgliket (nekem a kelttésztás mákos kalács az igazi), zárt körben köszöntöttük az új évet. És meglepetésként az idei év első napja szikrázó ragyogással, tiszta levegővel, remek látótávolsággal fogadott bennünket – hétágra sütött a Nap. Remek kezdés a szürke, borongós hetek után!

Azt gondolom, nem csak nekem, Önöknek sem volt kérdés, hogy a tévé vagy számítógép előtt ülve töltsék-e a napot. Az már némi fejtörést okozott, hogy a nem túl korai ébredés után hova induljunk, hol az a bakancslistás hely, ami rövid utazással elérhető, hogy minél többet lehessünk a szabadban – ahol vannak is kirándulók, meg nincsenek is sokan. Ez fontos szempont, mert a fővárosi, budai hegyek kirándulóhelyeinek megközelítése ilyenkor bosszúságot is okozhat – gondolok itt elsősorban az autóval érkezés és parkolás anomáliáira.

Mindent figyelembe véve Szentendrét választottuk. Hangulatos utcák, sikátorok, mediterrán, rác, szerb miliő, a Duna és a Pilis közelsége… és sok történelmi, építészeti érdekesség egy kiadós, némi szintet is magában foglaló gyaloglós városnézéshez. Ja, és fotózni is lehet, sőt kell! Mert ennek a kisvárosnak varázsa, bája van. Persze vittünk magunkkal maradékzserbót, almát, innivalót, hisz mostanság sajnos zárva kell lenni az „ellátó pontoknak” – pedig Szentendrén békeidőben remek sztrapacskához is hozzá lehet jutni!

Azután ahogy reggel a napsütés, a városka sétálóutcájába befordulva a bennünket fogadó és nem várt forgatag lepett meg. Nem volt átláthatatlan tömeg, de túrázók, biciklisek, sétáló felnőttek és gyerekek serege rótta a fényesre koptatott macskaköveket… óvatosan, tiszteletben tartva a már-már vérünkké váló távolságtartást.

Élt a város történelmi magja, itt-ott még az értékes portékáikat kínáló kisboltok is tárt ajtókkal hívogattak, és több helyen kínáltak kenyérlángost, lángost, hurkát, zsíros kenyeret vagy épp forralt bort, teát – persze szigorúan csak elvitelre. Jó volt látni, hogy e „járvány-háborús” időszakban sem minden vállalkozó adta fel, és alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez a „Zárva” tábla kiakasztása helyett most nagyobb szerepet ad a magyar, a külföldiekhez képest sokszor más menüt igénylő túrázó- és kirándulórétegnek. Majd akkor sem kellene megfeledkezni rólunk, ha ismét a külföldi látogatók lesznek többségben!

Január 2-án is remek idő volt. Gondoltam, megnézünk egy turisztikai szempontból frekventált fővárosi helyet – a választás ezúttal a Budai-várra esett. Kockakő, történelmi épületek rengetege itt is, bár a miliő, a hangulat, a lépték érthető okokból merőben más, mint Szentendrén. A várkerület nagyságához képest e helyszínen is csak a kirándulók kisebb serege vette birtokba a terek és utcák, a sétányok ódon, de ettől oly érdekes hálózatát – többnyire betartva a járvány követelte biztonsági előírásokat.

Ahogy meglepett Szentendre „élete”, ugyanúgy meglepett a Budai-vár élettelensége, ahol két helyen mértek forralt bort és teát (a Halászbástya mellettit jobb nem is említeni… kosz, szemét mindenfelé), és egyetlen helyen árultak – szigorúan elvitelre – pizzát. Kérem, ne értsenek félre, nem feltétlenül enni és inni megy ilyen helyekre az ember, a túrázó meg pláne nem. De óriási a kontraszt a kisvárosi és a nagyvárosi vendégvárásban. Úgy tűnik, nagy a tehetetlensége a külföldi vendégsereghez szokott várbéli szolgáltatóknak… sajnos!

Végezetül engedjék meg, hogy boldog, túrákban gazdag új évet kívánjak Önöknek és szeretteiknek!

Csidei Lajos