A Magyar Turista decemberi száma 12.11-én jelenik meg!

Keresse az újságárusoknál!

 
 
A tartalomból:
  • Dél-Baranyai kacskaringók kikeletkor (1. rész) / Dráva-mente
  • Múltidézés Nagyszőlősön / Kárpátalja
  • Tőserdői kalandozások / Tisza-mente
  • A "nyócker" becsülete / Budapest
  • Sepsiszéki barangolások (2. rész) - Fölfelé az Olt mentén és Székelyföld déli kapujában / Erdély, Sepsiszék
  • Időutazás a Palatinus fényparkjában / Budapest
  • Múltidézés a Vereckei-szorosban / Kárpátalja
  • A várgigász, a kastélykert és a hit áradása - Élménydús napok a magyar turistaság bölcsőjében, a Szepességben / Felvidék, Szepesség
  • Tavaszi utazás a délszláv háború nyomában (1. rész) - Kelet-Szlavónia várainak és háborús sebeinek nyomában / Horvátország
  • Az Alpok-Adria kerékpárútról tövirő-hegyire - Hegyláncok között, a Pó-síkságon át a tengerig / Ausztria, Olaszország
  • Erdélyi uatkon (10. rész) - A Roszda-szakadék, Zágon és a Mikes-emlékek / Erdély

Egy új művészeti album állandó szerzőnktől

 

A közelmúltban jelent meg állandó szerzőnk, a Magyar Örökség-díjas Kovács Sándor legújabb könyve. Ezúttal kutatásaival egy kárpátaljai születésű, Kossuth-díjas szobrász nyomába ered. Végigkíséri Ungvári (Kubicska) Lajos (1902–1984.) életét és munkásságát térben és időben – születésétől, Ung vármegyei Perecsenytől Budapesten bekövetkezett haláláig.

A trianoni országcsonkítás miatt szülőföldjét alig 18 évesen elhagyni kényszerülő, tehetséggel megáldott fiatalember a fővárosban talált menedékre, de egyúttal egész pályafutását megalapozó képzőművészeti iskolára is. Az Iparművészeti Főiskola szobrászati szakosztályán tanult, szűkös körülmények között tanult. Otthon maradt, nehéz anyagi helyzetben lévő tizenegy fős családja részéről nem számíthatott támogatásra. Ezért a tanulás mellett alkalmi munkákat vállalt, de mindennapi szükségleteiben gyakran segítették társai és tanárai is.

Szobrászi tehetsége már az 1920-as évek elején kibontakozott, és csakhamar megragadó, egyedi művek egész sora került ki a keze alól. Műalkotásai megtalálhatók a főváros közterein és az ország különböző településein. A könyv szerzője ezeket az alkotásokat saját fotóin keresztül hozza tapintható közelségbe. A köztudatban kevésbé ismert szobrászról a szerző így ír:

 

„Fiatalkori műveiben és munkásságának 1945 előtti korszakában dominálnak a vallási témák, illetve a portréábrázolások, de mindegyikben fellehető a hihetetlen dinamizmus, a lendületesség, a merész formaválasztás, valamint a finom részletkidolgozás. Az 1945 utáni politikai változások sok más művésztársához hasonlóan a témaválasztásban őt is szemléletváltásra kényszerítették. Életének ebben a szakaszában munkáit egyszerűség, összefogottság, plasztikai kiegyensúlyozottság jellemzi. Pacifizmusa és konzervatív felfogása erőteljesen jelenik meg alkotásaiban. Legismertebb művei az 1952-ben az Országház előtt emelt monumentális Kossuth-emlékmű mellékalakjai. Ungvári Lajos munkásságában visszatükröződik a 20. század, annak valamennyi erénye, fonáksága, ellentmondásossága, amelyben csak a hozzá hasonló tehetséges művészek tudtak talpon maradni.”

 

A budapesti székhelyű Kárpátaljai Szövetség kiadványát a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával a Napkút Kiadó jelentette meg. A szerző által ízlésesen megszerkesztett, nagyon szép, A4-s méretű, keménytáblás művészeti album 136 színes oldalát 58 archív kép, 12 illusztráció, 178 mai fotó (ebből 163 a szerző saját felvétele) teszi vonzóvá.

 

 

Múlt, jelen… jövő

 

 

2003. Ez volt az az év, amikor az épp hatalmon lévő kormány az illetékes minisztériumának egyik képviselőjén keresztül teljesen váratlanul – egy más célból tartandó szerkesztőségi megbeszélésen – bejelentette, hogy a Turista Magazin kiadási jogát átadja egy másik, hozzájuk közelebb álló kiadónak. Erről az említett bejelentésig még a Turista Magazin akkori főszerkesztője, Speidl Zoltán sem tudott… nem úgy a lap egyik munkatársa és a lap körül régóta bábáskodó, a háttérből szakmai támogatást nyújtó, turisztikai körökben is ismert „hatósági” szakember.

Villámcsapásként érte a kis szerkesztőséget a hír, hogy már csak a következő lapszám összeállítására hivatott, és vége… Na, nem a magazinnak, hanem a közös munkájuknak. A lap kiadója is csak tőlünk kapott információt pár órával az alig megkezdett és rövid úton félbe is szakadt – értelmetlenné vált – szerkesztőségi megbeszélést követően.

Az inkorrekt kiszervezés és annak közlésmódja persze döbbenetet, meglepetést és értetlenséget váltott ki, de tettekre is sarkallt bennünket. Még aznap este megállapodtunk páran, hogy lesz folytatás, és elfogadva javaslatomat már az új lap nevét is tudtuk: Magyar Turista!

Akkor jól csengett ez a név, bizonyos szembenállást is kifejezett a hazai politikai irányvonal felé. Mostanra azonban már megváltozott a politikai környezet, így véleményem szerint elcsépelt, kicsit értékét vesztett a sok nemzeti jelzővel illetett intézmény, szervezet tucatnevei között.

A Magyar Turista persze még ma is hű megalakuláskori irányvonalához, pártfüggetlenségéhez, szakmaiságához és értékteremtő elhivatottságához. Az elmúlt húsz évben nem csak pozitív kicsengéssel szólt a turisztika látnivalóiról, hanem a hatalmon lévők pártállásától függetlenül bírálta is az értelmetlen vagy hibás döntésekből eredő beruházásokat, a nekünk, túrázóknak, kirándulóknak fontos infrastruktúrák működtetését vagy a gondozás hiánya miatti „tudatos” tönkretételét.

És még egy gondolat a történelmi hitelesség kedvéért! Folyóiratunk tényleges megalakulására pár nappal a fentebb említett Frangepán utcai megbeszélést követően, a belvárosi Centrál kávéházban került sor. Itt ötleteltünk, itt gondolkodtunk a hogyan továbbon. És 2003 májusában már meg is jelent az első lapszámunk, párhuzamosan az első, nem általunk összeállított Turista Magazin májusi számával. A sikert a korábban együtt dolgozó szerzőknek, munkatársaknak és persze az akkori főszerkesztőnek köszönhetjük.

Nem volt könnyű az első pár év, ellenszélben tettük a dolgunkat, ami néha fondorlatos megoldásokra is kényszerített bennünket. De az Önök, az olvasók, a gyarapodó létszámú munkatársak és szerzők támogatásával működtünk és jól működünk. Az elmúlt húsz év során azután szerveztünk kerékpáros és gyalogtúrákat, fotópályázatot, és próbáltuk megőrizni a konzervatív lapszerkesztés egyre inkább kihalóban lévő szépségét.

Sajnos az eltelt két évtized más szempontból is hosszúnak tekinthető. Sok szerzőnk, munkatársunk korából adódóan vagy betegsége miatt hagyott itt bennünket… többen közülük már a végtelen turistautakat róják hátizsákjukkal.

És most én is elköszönök a Magyar Turistától. Teszem ezt jól átgondoltan, és annak ellenére, hogy folyóiratunk mostani kiadója nem egy kísérletet tett a megtartásomra. Ám ebben az évben 60 éves lettem, és úgy gondolom, hogy az előttem álló éveket kicsit aktívabban szeretném megélni, több időt fordítva magamra, a kedvteléseimre.

Van, aki előtt ismert, van, aki előtt nem, hogy a Magyar Turistát valamennyien – a szerkesztőség munkatársaira gondolok – az élet egyéb területein végzett főállásunk mellett állítottuk össze hónapról hónapra. És ez bizony sok időt, sok szabadidőt vett, vesz el tőlünk. Lemondva a lapszerkesztés, az effajta értékteremtés élményéről, ezt a sokszor fárasztó és időigényes, küzdelmes munkát cserélem most fel a gyakoribb kerékpározásra, túrázásra, fényképezésre, a képeim és élményeim feldolgozására, a családi kikapcsolódásokra.

Bizony küzdelmes ez a munka, és az utóbbi években a megváltozott gazdasági környezet is egyre több nehézséget gördített elénk, a támogatóink, a partnereink elé. Sokszor a legjobb szándék, a tényleges akarat ellenére is nehézkesen megy a tördelési, a nyomdai munka, borzasztó lett a posta szolgáltatása – pedig már a csillagos egekben jár az ellentételezése – és így tovább, és így tovább.

Döntésemben az is közrejátszik, hogy nem jó szemmel nézem, bírálóan, elítélően gondolkodom a mai Magyarország látványturisztikai – a látványpékség után szabadon – beruházásainak egy részéről. Látom a megtévesztő csomagolás alá rejtett természeti – és sok esetben visszafordíthatatlan – károkozást, sokaknak a turisztikai beruházásokon keresztüli gátlástalan vagyonosodását.

És bár eddig az ezen észrevételeim egy részének a vezércikkeimben hangot is adtam, a jövőben ezt már nem szeretném. Nem újságíróként akarom észlelni ezeket, civilként talán könnyebben tovasiklik majd a tekintetem a „látványpékségek kirakatain”. És még időm is juthat arra, hogy átgondoljam, merre tovább, ha ez az ország már nagyon élhetetlen lesz számomra.

A jövő! Lapunk kiadója elkötelezett, és a továbbiakban is megjelenteti a Magyar Turistát, amelynek szerző- és szerkesztőgárdája néhány új munkatárssal kiegészülve szinte változatlan marad. Kívánom, hogy sem ők, sem Önök, olvasók ne vegyék észre a főszerkesztőváltást, vagy csak azt, hogy ez a húsz éves turisztikai folyóirat még jobb lett, még inkább az Önök informálását, kikapcsolódását szolgálja. Kérem, hogy segítsék továbbra is lapunk munkáját azzal, hogy cikkeket, fotókat, információkat küldenek nekünk!

Végezetül megköszönöm mindazon szerzők, olvasók, túrázók és országjárók eddigi támogatását, akik egy picit is hozzájárultak a Magyar Turista sikeréhez. Valamennyi munkatársam nevében békés karácsonyt és boldog, túrákban gazdag új évet kívánok Önöknek!

 

Csidei Lajos