Hírek innen-onnan…

Gondolom, már szinte minden túrázó tudja, hogy ez év júliusában összevonták az ország két legnagyobb közösségi közlekedési szolgáltatóját, a vonatos utazást biztosító MÁV-ot és a buszos utazást nyújtó Volánbuszt. A MÁV Zrt. kapta a jobb pozíciót, a karmesteri pálca a vasutasok kezébe került, véleményem szerint nem az elmúlt évtizedekben felmutatott sikertörténeteik okán.

Gondoljunk csak a sokszor átgondolatlanul módosított menetrendekre, a megszűnő vagy életszerűtlenné váló átszállási, csatlakozási lehetőségekre, a lerongyolódott állomás- és megállóépületekre, az azokat körülvevő gaztengerre – ahol még a parlagfű irtására vonatkozó jogszabályok sem érvényesülnek –, a koszra, mocsokra. Tapasztalataim és véleményem szerint a közutakon való utazás egy kicsit kulturáltabb, gördülékenyebb volt – bár hiba a Volánbusz háza táján is akadt épp elég, és igaz az is, hogy nekik lényegesen kisebb infrastruktúrát kellett üzemeltetniük, mint a vasutasoknak…

Gördülékenyebb volt, mert – ahogy olvasni lehet róla – nem sok időnek kellett eltelni a fúziótól ahhoz, hogy egyes településeken komoly lakossági elégedetlenséget váltson ki a MÁV-os szakemberek menetrend-racionalizálása, az „Arccal a vasút felé!” jelmondat mai értelmezése. Például Székesfehérváron oly módon akarják az utazni vágyókat a vasúti közlekedés felé terelni, hogy a Székesfehérvár és Budapest közötti, sok évtized alatt megszokott és jónak mondható buszos összeköttetést rontják le, megnövelve egyes járatok utazási idejét és utazási távolságát – ami természetesen az utasokat terhelő viteldíj-növekedéssel jár.

Nem vagyok már túl fiatal, éltem felnőttként egy kicsit a most „átkosnak” mondott rendszerben is, és bátran kijelentem, hogy a mai, busszal és vonattal talán soha nem utazó menedzserek tanulhatnának azoktól a menetrendszerkesztőktől, akik valamikor „kockás papíron”, szoftverek és számítógépek nélkül a mainál sokkal nagyobb busz- és vonathálózatok működésének összehangolására voltak képesek. Csak azért, mert az ő rendszerük nem nélkülözte „a józan paraszti észt”.

Persze azt is hallani lehet, hogy a most létrejött vállalatóriás két-három, esetleg négy évet szán arra, hogy kialakítsa az új, valamivel majd összehangoltabb menetrendet. Legyünk hát türelmesek, és persze utazásaink tervezésekor kifejezetten körültekintőek, hogy időben, gazdaságosan és valóban a kiszemelt célba érkezzünk!

Nem nyugodt a Balaton vize… és nem az a mólók óvta víztükör sem. Szeptember közepén újra „veszélybe” került néhány, pontosabban 11 balatoni kikötő. Ahogy azt a júniusi lapszámunk 16–18. oldalán olvashatták, akkor a döntéshozók fejében 4 kikötő kiárusítása merült fel ötletként, ám azok szerencsére a komoly társadalmi összefogás és egyeztetés eredményeként megmenekültek a „privatizálástól”. Az akkori vezércikkemben így írtam az elért sikerről: „A cikk írásakor már eldöntött tény volt a kikötők eladása, magántulajdonosítása, és csak a Balatonért aggódók népes csoportjának köszönhető, hogy lapzártánkkor a magyar kormányt képviselők – szerintem csak átmenetileg – visszavonulót fújtak.”

Sajnos az átmeneti siker után nem sokat kellett várnunk arra, hogy új ötlettel álljanak elő. Mint olvashatjuk több fórumon is, 11 balatoni kikötőt (persze a legszebbeket, legnagyobbakat) csak pénzes, ingatlanüzemeltetési tapasztalatokkal rendelkező cégek bérelhetik ki 15 évre oly módon, hogy az alapfunkciókon nem változtathatnak, ám beruházásokat, fejlesztéseket végezhetnek, és továbbhasznosításra bérbe is adhatják majd a kikötőket. Nos, ne legyek vészmadár, de rosszat sejtek: hamarosan elbúcsúzhatunk a sokaknak, nekünk oly kedves balatoni környezettől, miliőtől…

Javaslom, ki-ki lehetőségéhez mérten mielőbb látogassa végig a szép emlékeket őrző kikötőket, nosztalgiázzon, fotózzon, rögzítse a látottakat agya kitörölhetetlen memóriájában, mert az már biztos, hogy a Balatont csak szavakkal megvédeni már nem lehet, oda más eszközök kellenének.

A minap, lapzártánk előtt nem sokkal átadták a felújított, Budapestet Szentendrével összekötő kerékpárutat. Erről az új, remélhetőleg jó minőségű útfelületről és a szerzett tapasztalatokról következő lapszámunkban – bár akkor már közelegnek a hűvös hónapok – részletesen beszámolunk majd. De ha tehetik, addig se várjanak, gördüljenek végig a két várost összekötő etapon, és írják meg az ahhoz kötődő élményeiket!

Csidei Lajos